Menü
Naptár

BETEGSÉGEK

Bakteriális:

Paratifusz és Salmonella

A paratífuszt salmonella baktériumok okozzák. A betegség galambokban elsősorban ízületgyulladásban, bélgyulladásban és szaporodási problémákban jelentkezik. A fiatal galambok gyors elhullását is okozhatja. Idősebb galambokban néha idegrendszeri tünetekben is megnyilvánul, melyet könnyű összetéveszteni a paramyxovírus okozta -nyaktekergetés-sel.

Az egerek szervezetében különféle Szalmonella-fajok szaporodhatnak el. Ezek, az egerek vizeletén, nyálán, orrváladékán keresztül megfertőzhetik a takarmányt, majd azok elfogyasztásával a galambot is, így szalmonellózist idézhetnek elő.

Coli

Az E. coli (Escherichia coli) baktériumok általában a galamb bélcsatornájának ártalmatlan lakói. Ha azonban valamely okból ezek a baktériumok túlszaporodnak, súlyos hasmenést, a véráramba kerülve pedig halálos kimenetelű megbetegedéseket okozhatnak.

Egyik legjellemzőbb megnyilvánulásuk, amikor az adenovírussal fertőzött fiatal galambokat támadják meg másodlagosan. Ilyenkor, kezelés hiányában, a hasmenéssel súlyosbított betegség a fiatalok között akár száz százalékos elhullási aránnyal is járhat!

Mikoplaznozis

Az ornitózishoz hasonló tünetekben megnyilvánuló betegség. Fellépése általában valamilyen dúchigiéniai hibát jelez, pl. huzat, vagy ellenkezőleg, az elégtelen légcsere miatti ammónia-feldúsulás a levegőben.
Antibiotikumok kezelésre jól reagál, de a kezeléssel párhuzamosan a hajlamosító tényezőt pl. a huzatot is ki kell küszöbölnünk.

Ornitózis

Baktérium okozta, emberre is veszélyes fertőző betegség, amely elsősorban légúti tünetekben nyilvánul meg: (egy szemre korlátozódó) könnyezés, fejrázás, tüsszögés, orrfolyás, lihegés stb.

Általában jól kezelhető antibiotikumokkal, vagy ezek kombinációival, de a teljes gyógyuláshoz egy hónapos kezelés szükséges. A pár napos kezelések visszaszorítják ugyan a tüneteket, de a kórokozót nem tisztítják ki a szervezetből, így a betegség állandóan kiújul.Az ornitózist okozó chlamydia baktériumot felnőtt galambok tünetmentesen horgozhatják. Általában újonnan beszerzett, tünetmentesen hordozó, de a kórokozókat ürítő galambok beállításával szokás befertőzni a dúcot. Annál is inkább, mivel az új helyre került galamb stressz alá kerül, immunrendszere legyengül, és a kórokozókat nagy számban kezdi üríteni.

Virusos:

Paramixo

A galambok paramyxovírus okozta, a köznapi szóhasználatban nyaktekergetésnek vagy kólikának nevezett kórképe erősen ragályos fertőző betegség, mely hazánkban is széles körben elterjedt. A galamb paramyxovírus könnyen terjed állományról állományra, és fogékony (nem oltott) állományon belül nagyszámú egyedet képes megbetegíteni. Elsősorban a fiatalok között nagy százalékban okozhat elhullást.
Jellemzője a hosszú lappangási idő. A fertőzéstől az első tünetek jelentkezéséig akár hat hét is eltelhet, de leírtak már tizenkét hetes lappangási időt is! Ez a tény a karanténozás idejét három hónapra nyújtaná, ami betarthatatlan. Ebből a szempontból is elengedhetetlen tehát az állományok rendszeres vakcinázása.
A vírus kártételével leggyakrabban azokban a -állományokban találkozhatunk, ahol a fiatal galambokat nem vakcinázzák le időben. A kiállitásokról hazatérő idősebb galambok hazaviszik a vírust, és a védtelen fiatal korosztályt megfertőzik, nagyszámú elhullást okozva ezzel közöttük.
Tünetek
Legjellemzőbbek az idegrendszeri tünetek, a betegség köznapi elnevezése is innen ered. A galambok feje remeg, nyakukat furcsán tekergetik, néha annyira eltekerik, hogy a fejük tetejét fordítják a talaj felé. Mozgásuk rendezetlen, sokszor végeznek forgómozgásokat, támolyognak, dülöngélnek, hátrafelé felbukfenceznek.
Másik fő jellemző tünet a vízszerű, nagy mennyiségű, sokszor szinte folyamatosan ürülő "hasmenés", amitől a ketrec padlója olyan, mintha fellocsolták volna. A vízszerű folyadék nem a belekből származik, vagyis nem beszélhetünk valódi hasmenésről. A nagymennyiségű folyadék a megtámadott vesékből származik. A nagymennyiségű vízvesztést fokozott szomjúság kíséri, mely gyakori vízivásban jelentkezik - már amennyiben a galambok képesek vizet felvenni. Ha nem, hamarosan kiszáradnak és elhullanak.

A megfigyelések szerint az esetek többségében mindkét tünetegyüttes megfigyelhető, leírtak azonban számos olyan esetet is, amelyekben hiányzott az egyik tünet.

Circo

A circovírus a szervezet immunrendszerét támadja meg, hasonlóan az emberi AIDS-et okozó HIV vírushoz. A legyengített immunrendszer ezután már nem tudja eredményesen felvenni a harcot a többi kórokozóval szemben sem, így a circovírussal fertőzött egyedet elvileg bármilyen kórokozó könnyen megbetegítheti, sőt, egyébként ártalmatlan mikrobák is megtámadhatják.
A vírus elsősorban a fiatal, egy éven aluli korosztályra veszélyes. A circovírusos fertőzöttséget nehéz a galambállományban felismerni, mivel a tünetek rendkívül széles skálán mozognak, elsősorban attól függően, milyen egyéb kórokozók társulnak másodlagosan a fertőzéshez. Circovírus kártételére kell gondolnunk, ha a dúcban rövid időn belül többfajta betegség üti fel a fejét, és különösen gyanús a dolog, ha ez a fiatal galambok körében jellemző.

Mivel a vírusra nem hat antibiotikum, közvetlenül nem tudunk fellépni a kórokozó ellen. Legfontosabb dolog a galambok optimális ellátása, általános erősítése, a megfelelő vitaminadagolás, az immunrendszer minden lehetséges módon való támogatása

Adeno

Az adenovírusok két típusa okoz galambokban megbetegedéseket, ezeket hagyományosan római számokkal (I-es és II-es típus) jelöljük.
Az I-es típusú adenovírus fiatal galambokban okoz megbetegedéseket, jellemzően az év első felében. A járványok csúcsa júniusban szokta elérni maximumát. A II-es csoport minden korú galambot megbetegíthet, és nem mutatja az I-es csoport évszakos eloszlását.
A fiatal galambokat megbetegítő I-es csoport elsősorban a bélrendszer sejtjeit támadja meg, vízszerű hasmenést okozva ezzel. A coli baktérium gyakran támadja meg másodlagosan a lepusztult bélnyálkahártyát, ilyenkor a hasmenés tovább súlyosbodik. A begy jellemző módon telt.
A II-es csoportba sorolt adenovírusok elsősorban a májsejteket támadják meg, és gyors - az első tüneteket követően másfél-két napon belül - elhullást okozhatnak bármely korosztályban.

Vírusról lévén szó, az antibiotikumok se az I-es, se a II-es csoportra nem hatnak közvetlenül. Az I-es, fiatal galambokat megbetegítő vírus támadása esetén azonban feltétlenül indokolt az antibiotikumos kezelés: a terápiával ilyenkor a másodlagosan támadó E. coli baktériumra hatunk.

Herpes

A fiatal korosztály vírus okozta betegsége, jellemzően a második és a hatodik hónapos életkor között jelentkezik.
Heveny esetben súlyos kötőhártya-gyulladás, erős, savós orrfolyás figyelhető meg, garatgyulladással kísérve, mindehhez legtöbbször hasmenés is társul. A betegek fáradékonyak, gubbasztanak, és 3-4 napon belül elpusztulnak. Elhúzódóbb esetekben a vírus megtámadja az alsóbb légutakat is, melynek nehézlégzés a tünete. Károsodhat a máj és a hasnyálmirigy is, ekkor a betegek hamar lesoványodnak és elhullanak.
Ritkán idegrendszeri tünetek ? reszketés, kényszermozgások - is jelentkezhetnek.
A herpesvírus utat nyithat másodlagosan támadó kórokozóknak, a leggyakrabban mycoplasmáknak, salmonelláknak, nem ritkán a trichomonasoknak is. Ekkor a tünetek ennek megfelelően variálódnak.
A vírusra közvetlenül nem tudunk hatni. Fontos a már megbetegedett galambok vitaminokkal, immunerősítőkkel való ellátása, illetve a másodlagosan jelentkező kórokozók megfelelő gyógyszerrel való visszaszorítása.

Himlő

Terjedését segíti rendkívüli ellenállóképessége, mivel - ellentétben a legtöbb vírussal - a szervezetből kikerülve a külvilágon több éven, sőt, évtizeden (!) keresztül is fertőzőképes maradhat. Ráadásul az éghajlat melegedésével évről évre nő az ízeltlábúak mennyisége környezetünkben, ezért számíthatunk rá, hogy az ízeltlábúak terjesztette betegségek ? mint amilyen a himlő is ? gyakorisága erősen nőni fog.
A vírus jellemzően a hámsejteket támadja meg a bőr vagy a nyálkahártya felszínén. Bár nem hatol túlságosan mélyre, mégis súlyos elváltozások kiváltója lehet, mivel utat nyit más, mélyebbre hatolni képes kórokozónak, például gennykeltő baktériumoknak. Ezek a himlővírussal együtt már olyan kártételre képesek, amelyek az állat elhullásához is vezethetnek.

Ha a vírus a szájüreg nyálkahártyáját támadja meg, enyhébb helyi tünetek mellett is a táplálékfelvétel fájdalmassága súlyos fokú legyengüléshez, lesoványodáshoz vezethet. A fertőzéssel egyidejűleg fennálló A-vitamin hiány nagyban súlyosbíthatja a kialakuló tüneteket. A vírus ritkán ugyan, de betörhet a véráramba is, ilyenkor lázas állapotot, levertséget, majd pár napon belül elhullást okoz.

Paraziták:

Sárgagomb-betegség

Egysejtű, önálló mozgásra képes parazita okozza. Igen elterjedt a galambok között,szinte mindegyik egyed hordozza őket, de látható betegséget ehhez képest viszonylag ritkán okoz. A fiókák a szülők begyteje által fertőződnek. Egy ilyen enyhe fertőződés hasznos, mivel ez biztosítja, hogy a fióka kialakíthassa saját védelmét a kórokozó ellen. Ha azonban a begytejben túl sok a trichomonas, akkor a fióka megbetegszik és kezelés híján gyorsan el is pusztulhat.Idősebb korban elsősorban verseny- és szállógalamboknál okozhat problémát, teljesítménycsökkenés formájában, melynek oka sokszor rejtve marad. Annál is inkább, mivel az utóbbi időben egyre ritkábban jelenik meg a torokban a klasszikus sárga gomb, az esetek mindössze 10-15%-ában látunk már csak ilyet.

Kokcídiozis

A kokcídiumok egysejtű paraziták, a galambok bélrendszerében élnek. Szaporodásuk folyamán károsítják a bélfalat, abban vérzéseket okozva, amely igen súlyos fokú is lehet.
A beteg galamb gubbaszt, tolla borzolt, a bélsár sokszor barnás, habos, súlyos esetben akár véres is lehet. Jellemzően inkább a fiatal, növendék korosztály betegsége, de akármelyik életkorban okozhat teljesítménycsökkenést, súlyosabb esetben halált is.

Megelőzésében fontos szerepet játszik a megfelelő dúchigiénia, mivel a környezetbe kikerülő és napokig ott maradó bélsárban tud fertőzőképes alakot képezni az élősködő, melyhez kedvező a nedves környezet.

Belső férgek,élősködők

Bélférgek
Galambokban leggyakoribbak a hajszálférgek, de ezek annyira vékonyak, hogy szabad szemmel alig észrevehetőek, ezért a fertőzés legtöbbször rejtve marad. Súlyos fertőzöttségre a galamb soványodása, esetleg a bélsárban lévő vér hívhatja fel a figyelmet.
   Sokkal gyakrabban találkozunk orsóférgekkel, melyek szabad szemmel is jól láthatóak. Sokszor olyan számban vannak jelen, hogy teljesen kitöltik a bélüreget.
    A galandférgek kevésbé gyakoriak galambokban. Szaporodásukhoz köztigazda (pl. csiga) szükséges.
*
Légcsőférgek
Hajszál- vagy orsóférgek, a légcsőben élősködve légzőszervi tüneteket okoznak.
*
Légzsákatkák

Ízeltlábú élősködők, melyek a légzsákok falán élnek, szintén légzőszervi tüneteket okozva.

Külső élősködők

Általában ízeltlábú paraziták, tetvek, atkák, kullancsok stb.

Közülük némelyek, pl. a tolltetvek állandóan a galambokon vannak, mások, elsősorban a vérszívók csak éjszaka keresik fel a gazdaállatot. Ezért, ha a galambokat kézbe véve nem találunk rajtuk külső parazitát, még nem biztos, hogy nincsenek ilyenek a dúcban.

Alapítva 1969

 

 

Diavetítő